Levél elnöknek

Tisztelt Elnök Úr!

Alulírottak: Herman András a Barátság Horgász Egyesület elnöke és

Szegedi Sándor az Összefogás Horgász Egyesület elnöke, valamint az alábbiakkal fordulunk Önhöz!

Mint köztudott, a 2019. november 4.-én aláírt együttműködési megállapodásunk alapján (mely ügyvédi ellenjegyzés mellett történt,) számos feladat végrehajtása vár a három egyesület vezetőségére és tagságára, annak érdekében, hogy a három horgász egyesület egy horgász egyesületté alakuljon.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a rendkívüli vészhelyzetre tekintettel a személyes kapcsolat tartása, a végrehajtásra váró feladatok kidolgozása nagy nehézségeket okozott.

A MOHOSZ által 2020.06.19-én megküldött legújabb körlevele alapján (melyről nyilván valóan már Ön is értesült) a rendkívüli vészhelyzet feloldásra került, így az iratban megfogalmazottak betartása mellet már lehetőség van pl. közgyűlés összehívására.

Az együttműködési megállapodásunk alapján számos feladat vár még ügyintézésre, ezért kérjük és javasoljuk az alábbiakat!

  • Az ügyek intézése miatt feltétlen szükségét látjuk a személyes vezetői találkozó lebonyolítására, az egyesületek vezetőinek bevonásával!
  • Soron kívül létre kell hozni a bizottságokat, melyek az együttműködés és a közös közgyűlés végrehajtása érdekében szükségesek.
  • A bizottságoknál meg kell határozni azok vezetőit és tagjait, akik határidőre kidolgozzák a szükséges feladatok részlet szabályozását.
  • Ki kell jelölni a közös közgyűlés végrehajtásában közreműködő személyeket, feladataikat (Pl. levezető elnök, jegyzőkönyv vezető, jelölő bizottság elnöke, stb.)
  • A közös közgyűlés tervezett időpontjának javasoljuk 2020. július 25. napját.
  • A közös megbeszélésre javasoljuk, hogy az új vezetőség felállítása érdekében az egyesületek vezetői jelezzék, kiket javasolnak az új tisztségek betöltésébe! (A döntésünk alapján egyesületenként 2-2 fő)
  • A közös közgyűlés megtartásához szükségesnek tartjuk az egységes levelek kiküldését, melyek természetesen az egyesületek saját költségükön továbbítanak a tagjaik részére.
  • Természetesen fontosnak tartjuk, hogy az új horgász egyesületben tisztséget betöltő személyek is bemutatásra kerüljenek, ezért javasoljuk ennek megszervezését is, a személyek bemutatása mellett.!
  • Tisztában vagyunk azzal, hogy az ügyek intézése költséggel jár, (pl. területi engedélyek nyomtatása, 5 éves halgazdálkodási terv, halászati őrök és társadalmi halőrök ügyintézésének költsége, melyek jelenleg a halászati jog alapján az Ön egyesületét terheli, de természetesen a költségek ránk eső részét megtérítünk az együttműködési megállapodásunk alapján!

Felhívjuk a figyelmét, hogy amennyiben jelen levelünkre 8 napon belül nem válaszol, azt az együttműködési megállapodás megszegésének vesszük, ezért ebben az esetben a szükséges hivatalos eljárást kezdeményezni fogjuk a hatáskörrel rendelkező hatóságnál!

Várjuk mielőbbi válaszát!

Kelt: Szigetszentmiklós 2020. június 22.

Szegedi Sándor                              Herman András

        Összefogás HE elnöke                                                  Barátság HE elnöke